hétfő, január 24

DURIAN mint antioxidans


A Durian gyümölcs a világon teljesen egyedi fajta. Dél-kelet Ázsiában a "Gyümölcsök Királya" néven tisztelik. Egyetlen más gyümölcs sem versenyezhet gazdag tápanyagtartalmával, és egyetlen másik gyümölcs sem vetekedhet érdekes történetével. A távolkeleti régión kívül azonban eddig kevesen hallhattak a Durian éltető hatásáról. Maga a növény 40 méteres fán termő 1-2 kg-os gyümölcsök többeknek okoztak már komoly fejtörést. Akár húsz centiméteresre is megnövő termése szúrós-rücskös felületű, éktelenül büdös, zöldes, esetleg barnás színű. Ha erős késsel, fűrésszel vagy vésővel felnyitjuk, akkor édes illatú, krémes állagú, halvány-barackszínű húsához férhetünk. Gyümölcs a gyümölcsvilág legextrémebb darabja, átlagos súlya 3-5 kg között van. Erős, átható szagával pillanatok alatt elriasztja a gyanútlan érdeklődőt. Íze ugyanakkor elképesztően egyéni, semmihez sem hasonlítható; krémes, kissé vaníliaszerű, de igazán semmihez nem fogható. Nyersen gyümölcsként, illetve vaníliafagyival, vagy pudinggal, esetleg rízzsel keverve. Gesztenye méretű kemény magja pirítva (a magok olajban megpörkölhetőek) vagy főzve ehető. Hazájában, Malájföldön nemzeti eledel, de hazánkban is kapható néha. Élettani hatása Fitté tesz, jelentősen csökken a fáradékonyság, jókedvet varázsol és nem utolsósorban segít a potenciálon. Fokozott mértékben tartalmaz Omega3-t, ami tehát nemcsak mélytengeri halakból nyerhető. Fehérjetartalma miatt vegetáriánusok számára is javallt. Érdekesség,hogy e hihetetlenül magas tápanyagtartalommal bíró gyümölcs a hazájában, Bangkokban majdnem egész évben kapható.

1. Fáradtságűző, javítja az általános közérzetet, jó értelemben "feldob"; elképesztő szellemi és testi frissességet nyújt koffein v doppingszer nélkül. Ezért éjszakázóknak (bulizóknak, éjszakás műszakban dolgozóknak, vizsgára tanuló egyetemistáknak, kamionosoknak, taxisoknak) kiemelten is ajánlott!

2. Afrodiziákumként fokozza a szexuális vágyat és teljesítőképességet!



3. Antioxidánsai megóvhatnak a ráktól, fiatalítanak, csodássá teszik bőrünket.


• Javítja a közérzetet
• Természetes energiát biztosít
• Élénkítő hatást fejt ki - "bioredbull"-nak is nevezik
• Elősegíti az anyagcserét
• Fontos tápanyagokat biztosít
• Másodlagos növényi tápanyagokat, antioxidánsokat és esszenciális zsírsavakat tartalmaz
Tápanyagok a gyümölcsben
• Makro tápanyagok, fehérje, szénhidrát, ballasztanyagok, zsír
• Természetes, gazdag forrást biztosít aminosavakból, esszenciális zsírsavakból és egyedülálló szerves kénvegyületekből.
• Ballasztanyagokban, B-vitaminban, C-vitaminban és ásványi anyagokban gazdag.
• Antioxidatív hatást kifejtő flavonoidokat tartalmaz.
Tápanyagtartalom: Omega 3, omega 6, thiamin(B1), riboflavin, niacin(B3), B6 vitamin, vas, magnézium, foszfor, kálium, cink, réz, mangán


kedd, január 18

Műtét nélkül

Sok nő elégedetlen a melle formájával, méretével és helyette szép telt és formás keblekről álmodozik, és sok férfi is „kebelbarát” ezért a nőkben néha komplexusok alakulnak ki, ha a természet szűkmarkú volt velük. Szerencsére nem feltétlenül kell sebészkés alá feküdni, hogy segítsünk ezen a problémán, mivel néhány növényi kivonat képes valamelyest megnövelni és formálni a kebleket.

Sokan tartanak a plasztikai sebészettől
Sokan nem akarnak sebészkés alá feküdni, mert tartanak a komplikációktól – néha sajnos nem ok nélkül – vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy ily módon korrigálják, ha a természet nem volt velük elég bőkezű. Mások éppen az adott formával nem elégedettek, de a fehérneművel és az öltözködéssel csak ideig-óráig képesek azt az illúziót kelteni, hogy kebleik tökéletesek, így valami tartósabb megoldást keresnek. Ma már létezik operáció nélküli megoldás mindkét esetben. Igaz, olyan hatalmas eredményeket – a szó szoros értelmében – nem lehet elérni, mint operációval, de jelentős változást lehet elérni fájdalom és kockázatmentesen, operáció vagy állati eredetű, esetleg mesterséges hormonok nélkül is. A természetes növényi kivonatokat tartalmazó kozmetikai készítmények, krémek, pakolások és szérumok segíthetnek a mell növelésében, rugalmasságának fokozásában, formájának javításában. Elsősorban azok a termékek bizonyultak hatékonynak, melyek Pueraria mirifica (Fehér Kwao Krua) kivonatot és egyéb természetes növényi alkotókat tartalmaznak nagy koncentrációban, viszont nincsenek bennük állati eredetű alkotó, hormonok és genetikailag módosított komponensek. Igaz, az eredmény nem olyan gyors és látványos, mint a műtét esetén, de jóval kíméletesebb és talán éppen az az előnye is, hogy kevésbé feltűnő a hirtelen növekedés, és biztosan nem marad utána látható heg.

A csodálatos Kwao Krua

A Pueraria mirifica vagy Kwao Krua Észak-és Északkelet- Thaiföldön és Mianmarban termő gyökérnövény. Fiatalító, adaptogén gyógynövény, melyet régóta használnak a népi gyógyászatban. Egy legenda szerint Arimuttama városában, mely Pookham fővárosa volt Mianmarban. Volt egy szent buddhista terület, melyet egy nap leromboltak. A szerzetesek ekkor találták meg ezt az összetevőt egy nagy pálmalevélbe vésve és a szent területen helyezték el. A recept így szólt:

„Rakjuk a gyökeret nagy levelekbe és törjük össze, majd adjuk tehén tejéhez. A növény javítja a memóriát, a beszédkészséget és segít emlékezni a három asztrológia könyvre, a bőrünk olyan finom lesz tőle, mint egy hatévesé, ezer évig élünk és a paraziták elkerülnek.”

A fitoösztrogének hatása

Föld alatt növő nagyméretű gumója nagy mennyiségű fitoösztrogént tartalmaz, többek között miroestrolt, desoxi-miroestrolt, daidzeint, genistint, genisteint, B-sitosterolt, sztigmaszterint, coumestrolt, Pueraria-t , kampeszterint, mirificoumestant, kwakhurint mirificine-t és egyéb izoflavonoidokat. A fitoösztrogének szerkezetükben nagyon hasonlóak az emberi szervezetben található ösztradiolhoz, amely a tejmirigy szövetek növekedéséért felelős. A fitoösztrogének így képesek megnövelni a melleket és formáját alakítani, megemelni, de jótékony hatást gyakorol a nők bőrére, hajára, általános egészségi állapotára. Az izoflavonoidok antimutagén hatással rendelkeznek, csökkentik a daganatfejlődés kockázatát. A miroestrol és a dioximiroestrol ösztrogén aktivitása több százszorosa a szója izoflavonok aktivitásának, amelyet leggyakrabban alkalmaznak mellplasztikára használt termékekben. A Pueraria mirifica-ban a dioximiroestrolt viszonylag nemrég fedezték fel. Azonban ez a növény kitűnő szernek mutatkozott a mellfelemeléshez szolgáló külső és belső alkalmazású szerekben is.